A Múzeum létrehozására leginkább az ösztökélt minket, hogy a magyar embert becsalogatva megismertessük saját népének - a világon egyedülállóan szép - népművészetével, míg a külföldi esetében hiteles tájékoztatást igyekszünk adni arról az országról, ahová érkezett. Ennek nagy szükségét érezzük, mert a hozzánk érkező nyugati nem arra kíváncsi, hogy mennyire tudjuk utánozni őket, hanem arra, hogy milyen ez az ország és (hogy) kik lakják. Sajnos nálunk a nótaszótól hangos magyaros éttermek és a nemzeti karakterünket bemutató rendezvények helyett jobbára ír sörözők, steak-hausok, mazsorettek, pop-cornok, bolíviai indián utcazenészek találhatók. Ez olyan stílustalanság és hagyománytiprás, mintha Karthago falainál Júliánál szerenádozó Rómeóba botlanánk, vagy ha a görög tengerparton tiroli jódlisok fogadnának. Lépten-nyomon idegen nyelvű feliratokba ütközünk. Az óriásplakátoktól, a termékelnevezésektől kezdve a bolti cégérekig idegen szavak garantálják az érthetetlenséget. Szalonképtelenné kezd válni anyanyelvünk. 1999-ben Pünkösd napján lépett be az első látogató Közép-Európa legnagyobb babamúzeumába. A kerámia és porcelánfejű, -kezű és -lábú babákat textiltestek fogják össze. A történelmi Magyarország népviseleteit, iparos- és polgáröltözeteit közel félezer baba prezentálja. Külön két vitrinbe került a mintegy 120 figurából álló erdélyi gyűjtemény. A kolozsvári Napsugár nevű gyermeklap segítségével pályázatot hirdettünk. Itt különböző díjazásokkal ösztönözve arra kértük az iskolásokat, illetve szülőket, küldjék el falujuk népviseleteit. Az eredmény a legmerészebb várakozásainkat is felülmúlta, mert igen értékes anyag érkezett, melyet később néprajzosokból álló zsűri értékelt. Vélemények szerint ez az utolsó órában történt, mert már ott is letűnőben vannak a népi hagyományok. Erdélynek hihetőleg ez volt ilyen értelemben az utolsó vajúdása. (A többi utódállamban is pályázatot hirdettünk. Pozsonyból, Beregszászról és Újvidékről közel húsz babaruha érkezett.) Nehezen lehet elmozdulni a gazdagon gyöngyhímzett kalotaszegi babacsodáktól és a hétfalusi csángók ünnepi öltözeteinek színkavalkádjától. A torockói párták mívességükkel, a csíki és a háromszéki, gyergyói, gyimesi, valamint kászoni ruhaköltemények színeivel, formáival, eredeti anyagaikkal ejtik bámulatba a látogatókat. A hétköznapi viseletek legmegkapóbb együttese a kászonújfalusi székely család öltözete. Közel 150 éves durva len- és kendervászonból készültek az öltözékek. A takarítólányon kicsiny fapapucs van, kezében felmosóvödör. A guzsaly előtt ülő nagymama, a mezőre igyekvő családfő egyszerű, szegényes öltözéke hűen érzékelteti a múlt munkás hétköznapjait. Újabb meglepetés akkor éri a látogatót, mikor felér a harmadik emeletre és nem az előző két szinten megcsodált babákat, hanem azok házait, templomait és gazdasági épületeit láthatja. A különleges fénytechnikával megvilágított épületegyüttesek a korabeli falvak hangulatát tükrözik. Itt találkozhatunk több mint három tucatnyi festett és faragott székelykapuval, mely a székelyföld lenyűgöző sajátja. Havasi szálák, köznemesi kúriák, csíki- és háromszéki fazsindelyes házak, Somogyból csökölyi nádfedeles porta, Nyitráról svábház, Fertődvidéki tornácos házak, szél- és vízimalmok, taposókutak 1:25 méretarányú - anyagában és formájában is hű - kicsinyítései teszik a látogatókat tér- és időutazóvá. A kultikus építészet is helyet kapott a kiállításon. Kisebbített formában is érzékelhetők a szatmári és máramarosi fatornyos templomok és haranglábak térölelő óriásai. A csíkkozmási erődtemplom védfalai mögé eltemetett papok sírjait is láthatják, kik közel fél évezreden keresztül óvták híveiket a betolakodó tatároktól és törököktől. Török Tibor és fiai helytörténeti jelleggel bemutatják gyűjtésük féltett darabjait, a XVIII. Századi fenékpusztai sószállító Fõnixet (3,2 m hosszú), a Stella nevű luxushajót és Judittát, a szekérszállító kompot, amely Fenék és Bottyán között vitte utasait. A gróf Festetics György által szerződtetett trieszti hajóács - Borni Antal - papíron maradt hadihajója most 200 év után - igaz kicsinyítve - életre kelhetett. Nem hiányzik a gyűjteményből a portyázó törököt jámborító XVI. századi Dunáról lehozott katonai naszád sem. Erdélyben készült el a halászok által a század elején még használatos bödönhajó. Eredeti módon egy fatörzsből faragta a szentegyházi mester. A pompásan felújított közel 200 éves épületben így megláthatjuk nem csak azt, hogy miben laktak és jártak, hanem azt is, hogy mivel közlekedtek őseink a Balatonon.

Török Tibor múzeum alapító